Nyilas
Értelem és érzelem, ez a kettő lesz jelen az életedben idén, nagyon sok „munkát” adva ezzel neked. Nehéz lesz, de össze kell egyeztetned ezt a kettőt, meg kell találnod az arany középutat. Az öntudatosság nem zárja ki a mély érzések kimutatását. Fontos, hogy ne szolgáltasd ki magad, ne függj senkitől és semmitől, de az önzetlen segítséget fogadd el. Eddig te voltál az, aki segített ahol és amikor tudott (tehát mindig), most visszakapod ezt az élettől: szinte minden területen számíthatsz arra, hogy nem vagy egyedül, és hogy rengetegen szeretnek. A meglévő párkapcsolatodat is rendbe kellene tenned, meg kellene próbálnod mindent megbeszélni a pároddal, s az egymással szemben támasztott elvárásaitokat közös nevezőre hozni. Már csak azért is, mert idén nagy valószínűséggel összeköltözés lesz, vagy új otthonba mentek együtt – legalábbis ez az év komoly lehetőséget kínál arra, hogy összekössétek az életeteket. Viszont nem árt az óvatosság, hogy ha erre az év második felében kerül sor: figyelj oda minden hivatalos papírra, mielőtt aláírnád azokat, legyél nagyon körültekintő, mert megpróbálhatnak becsapni! Igaz ez arra az esetre is, ha valaki kölcsön akar tőled kérni – most ne add „hozom”-ra, mert lehet, hogy sosem látod viszont azt az összeget. Az jó értelemben vett anyagiasság egyébként is jelen lesz az életedben egész évben, csak arra ügyelj, hogy ezzel kapcsolatban se ess túlzásba. Például (és itt visszautalok arra is, hogy ne függj senkitől és semmitől) csak azért ne költözz össze a pároddal, mert akkor több pénzed marad a saját szükségleteidre. Vagy: csak azért ne vállalj még több munkát, mert akkor még több pénzed (ezáltal hatalmad) lesz. Mondom, nehéz lesz, de a pénz (az egzisztencia) utáni vágyad ellenére is maradj meg az a szellemi ember, aki érdeklődik a spiritualitás iránt, és igenis tartsd szem előtt annak tanításait: nincs fény árnyék nélkül – és fordítva. Vagyis a materializmus és a szellemiség nem mehet egymás rovására.
|
Skorpió
Ez az év sorsfordító lehet számodra! Azért csak lehet, mert neked is tenned kell érte – például elhinned, hogy igenis, neked is jár a jó, a szép, igenis szerethető vagy, és igenis megérdemled, hogy az élet végre könnyebbé váljon számodra. Érzelmi területen számíthatsz arra, hogy meg kell tapasztalnod: nem irányíthatsz mindent. Nem kerülheted ki a fájdalmat, ha annak van itt az ideje, és nem kerülheted ki az igazi szerelmet sem, ha annak van itt az ideje. Lehet, hogy úgy érzed, te irányítod a szerelmed – mármint magát az érzést -, azt hiszed, kordában tudod tartani, és te szabályozod annak mélységét és mértékét, de idén látni fogod: ez bizony nem így van. Téged is teljesen letaglóz majd a felismerés, de így van ez jól. Itt az ideje végre, hogy ne a múlttal foglalkozz, ne ragaszkodj görcsösen a régi szerelemhez, a régi ideálhoz, a saját magad által felállított törvényekhez (hogy pl. én csak egyszer voltam szerelmes az életben, és soha többé már nem lehetek). Nagyon szép, harmonikus és sikeres lehet a 2007-es éved, bár az első felében sok felkavaró helyzettel találkozol majd, mind a szerelemben, mind pedig a közvetlen családodban. Nem biztos, hogy bele kellene menned egy külső kapcsolatba, csak hogy ne kelljen az otthoni dolgokkal, gondokkal foglalkoznod. A munkád területén leginkább nyártól, az év második felében számíthatsz egyre jobb, és aztán az év végén kiváló eredményekre! Végre a siker útjára lépsz majd, az egzisztenciád innentől megalapozottá válik, csak addig is maradj becsületes és szorgalmas |
Mérleg
Nos, nem mondom, hogy zűröktől mentes lesz ez az év, de ettől most nem szabad megijedni, sőt! Pontosan azért lesz zűrös és mozgalmas, mert végre a kezedbe veszed az életed irányítását, nem fogod kerülni a konfliktusokat, mint eddig, sőt, te magad fogod előidézni a konfrontációkat azzal, hogy kimondod, amit gondolsz, és nem nyelsz le mindent, csak hogy megúszd a súrlódásokat. Nyilván ezt sokan félre fogják érteni, hiszen nem azt szokták meg tőled, hogy visszaszólsz, illetve hogy nem hagyod magad. De ez se rettentsen el, meg az se, ha sokan a fejedre olvassák, hogy mennyire megváltoztál, és ráadásul nem is jó irányban, mert nincs és nem lesz igazuk. Igenis, ez a jó irány, az, hogy felvállalod a haragod, a dühöd, a sértettséged, és hogy ennek hangot is adsz! Amire azért felhívnám a figyelmed, az az, hogy a nagy fel- és bevállalósdiban azért ne marj el mindenkit magad mellől, és ne vegyél mindent támadásnak, ne sértődj meg mindenen J És ha a párkapcsolatodban adódnak a konfliktusok, ne fuss el azonnal, törekedj a megoldásra mindig. Ha a párod is igazodik az új helyzethez, illetve az „új” énedhez, akkor ő az igazi. . Júliustól azonban nagyon sokan környékeznek majd meg, mert az önbizalmad nagyon vonzóvá, csábítóvá tesz téged az ellenkező neműek körében, erre azért figyelj oda, ha kapcsolatban élsz. A párod ugyanis nem nézi majd jó szemmel, hogy ennyien nyomulnak utánad, ráadásul szinte lerázhatatlanul. Viszont azt az erős érzékiséget, ami jellemző lesz rád, inkább vele éld meg és ki, mint a nyomulók bármelyikével: ők ugyanis inkább csak szexet akarnak majd, nem tartós kapcsolatot.
Szinte az egész éved arról szól majd, hogy rendezd a kapcsolataidat, a korábbi problémákat, a munkádban pedig az év vége felé számíthatsz egy igazán jó szériára. Kiváló lesz a kommunikációd, amit kamatoztatnod kellene majd, akár úgy, hogy állást változtatsz valószínűleg a baráti társaságod révén megkeresnek egy lehetőséggel, amihez pontosan a jó kommunikáció szükségeltetik). Idén anyagiak terén is önállósodni fogsz, de legalábbis tervezed. Nagyobb pénzösszeghez jutsz majd, de lehet, hogy egy régebbi pénz felhasználásával teszed meg az ehhez |
Szűz
Igazi szerelmes, szeretetteljes lesz a 2007-es év a Szüzek számára. Olyan érzések jönnek elő belőlük, amelyekre eddig csak áhítoztak. A magánélet nagyon sok szenvedélyt, lángoló szerelmet ígér, a szexualitásban is hihetetlen felszabadultság lesz a jellemző rájuk. Szinte nyoma sem lesz a régi gátlásosságnak, szégyellősségnek, félénkségnek. Jó lenne, ha mindig ilyen is maradnál J A munkád területén kicsit elbizonytalanodhatsz, nagy valószínűséggel mostanában váltottál, vagy fogsz váltani, és nem vagy biztos abban, hogy jól tetted-e, jót választottál-e, neked való-e ez az új munka illetve feladat. Ne add fel, ezek csupán a kezdeti nehézségek, hamar túl leszel rajta, és ha akkor sem fekszik az új feladat, már nyugodtan abbahagyhatod. Szerencsére nem rúgod fel azonnal, nem hagyod ott hirtelen felindulásból, és hát az idő illetve a külvilág is neked dolgozik. Megkapsz ugyanis minden segítséget és támogatást ahhoz, hogy rendben menjenek a dolgok. Például a társadtól, aki a kezdeti pénz- illetve anyagi problémák esetén is melletted áll majd. Egyébként nagy valószínűséggel helyileg is máshol kell majd dolgoznod, mint eddig, tehát lehet, hogy egy másik városban kell kialakítanod az életed, ahová a párod csak a második félévben követ. Ha még akkor nem lesz partnered, ott, az új helyen találsz valakit, aki nagyon lenyűgöz téged, mert teljesen az ellentéted: ugyan a gondolkodásotok nagyon hasonló, de ő mindent másképp csinál, mint te. Ez vonzó lesz számodra, csak hát azért arra felkészítenélek, hogy ez tőled nagyon sok rugalmasságot igényel majd, mert ha nem, hamar kiábrándulás lehet a nagy szerelemből, s ami kezdetben vonzó és érdekes volt számodra, később idegesítővé válhat. Ezért javaslom azt most, hogy legyél rugalmas, és örülj ennek a teljesen másképp reagáló személynek, mert ő pont azért jön az életedbe, hogy nyitottabbá, elfogadóbbá válhass, és hogy előhozzon belőled olyan tulajdonságokat, amelyekről nem is hitted, hogy megvannak benned.
|
Oroszlán
A 2007-es esztendőben leginkább az érzelmi életed, az érzések kerülnek előtérbe. Nemcsak a magánéletben, vagyis a párkapcsolatban, hanem úgy általában a család, a barátok, kollégák tekintetében. Sokat kell majd foglalkoznod mások lelkével, érzéseivel, mert úgy tűnik, hogy ezt az elmúlt időszakban igen elhanyagoltad. Voltaképp szinte csak magaddal voltál elfoglalva, túlontúl természetesnek vetted, hogy mindenki, aki melletted van, neked és érted van. Idén sajnos ez visszaüt. Vagyis szerintem teljesen rendben van, hogy ez visszaüt, te se fogd fel tragédiaként, hiszen így legalább lehetőség adódik a megoldására. Szóval kibújik a szög a zsákból, minden előmászik a szőnyeg alól, kiborul a szekrényből – de legalább tudni fogod, hogy baj van, és rájössz, hogy bármennyire is szeretnéd, nemcsak körülötted forog a világ. Illetve ha azt szeretnéd, hogy így legyen, azért neked is tenned kell, és neked is oda kell figyelned másokra. Sajnos az év második felére megint elszaladhat veled a ló, úgy tűnik, hogy nagyon sok lesz a munkád, a teendőd szeptembertől, és ha beletemetkezel ebbe megint, és csak azt tartod fontosnak, hogy szakmailag minél magasabb pozícióba kerülj, nem lesz melletted senki, aki veled örülne a sikereidnek. De minden egyes ilyen probléma azért adódik az életedben, hogy végre megtaláld az arany középutat. A magánéletedben az ész és az érzelmek vetélkednek majd egymással, és sajnos félni fogsz átadni magad a szenvedélynek. Mindig azon töröd majd a fejed, hogy helyes-e ennyire rajongani valakiért, és hogy az hová vezethet – emiatt pedig szinte letiltod, leszabályozod magad, az érzelmi megnyilvánulásaidat. Azzal, hogy ennyire kontrollálni akarsz mindent, sajnos sok jó dologról lemaradhatsz, és oda a spontaneitás. Legyél egy kicsit rugalmasabb, hagyd, hogy csak úgy történjenek a dolgok, ne akarj mindent te irányítani. Az év második felében egyébként számos lehetőséged adódik majd, hogy használd a személyes vonzerődet. Te is érzed majd ennek az igényét, csak félsz, hogy ha kedves vagy, talán nem vesznek komolyan, és azt hiszik, hogy kihasználhatnak. Pedig nem kellene ezen rágódnod: azt az énedet mutasd, aki valóban te vagy. Ne játssz szerepet, mert úgyis kiderül, hogy ki is vagy valójában, és ha ezt például egy megszerzendő férfiért/nőért játszottad, sajnos el is hagyhatnak, azzal a felkiáltással, hogy az a valaki nem abba az emberbe lett szerelmes, mint aki igazából vagy. Október körül jó lenne egy kicsit többet mozognod, mert hajlamos leszel a hízásra!
|
Rák
El kell keserítselek: ha idén nem kezdesz el rendszeresen mozogni valamit, a kilók még gyorsabban jönnek majd fel rád, és ezeket a plusz kilókat most sokkal nehezebben tudod majd leadni. Szóval le a lustasággal! Az sem kizárt egyébként, hogy a lustaságodat nemcsak az alapbeállítottságod okozza, hanem valami egészségügyi probléma, aminek viszont idén érdemes lenne utánajárni, mert ha valami orvosi beavatkozásra van szükség, pillanatok alatt megoldódhat a probléma, méghozzá sikerrel. A magánéletben csupa-csupa jó dologra számíthatsz! Igazi nagy szerelemre, sőt, szenvedélyre, s ezzel együtt romantikára, a megállapodottság érzésére. Arra, amire mindig is vágytál, miszerint: megérkeztél, illetve megérkezett ő, és vége a keresgélésnek, az álmodozásnak. A közös otthont is megtaláljátok, és annak ellenére, hogy anyagilag azért nem olyan rózsás a helyzet, nem kell elkeseredned, mert az év második felében az életed ezen területe is rendeződni fog. A törvényes dolgokra viszont nagyon figyelj oda, legyél becsületes, még akkor is, ha így rosszabbul jársz anyagilag, mert ha nem tartod be a szabályokat, most tényleg megütheted a bokádat! A munkádban még az első félévben neked kellene valami újat találnod, vállalnod, vagy legalább valami újat tanulnod, mert később ezzel tudnál foglalkozni, sokkal inkább kibontakoztatva művészi, de legalábbis kreatív hajlamaidat – szívesebben és jobban is végeznéd a munkád, mint most. Fontosnak tartom még megjegyezni, hogy legyél figyelmesebb az emberi kapcsolataidban, figyelj oda arra, kinek mit mondasz, kit milyen helyzetbe hozol, kit mivel sértesz és sérthetsz meg, mert most a figyelmetlenséged miatt csúnyán megbánthatsz egy olyan személyt, aki pedig nem ezt érdemli
Ikrek
A legfontosabb változások idén a kapcsolataidban várhatóak. Nemcsak a családon belül, de munkatársi, baráti viszonyaidban is a segítőkészség dominál majd, az év végén pedig, amikor majd mérleget vonsz, te magad is látni fogod, hogy 2007 a segítség éve volt számodra. Sok esetben egyáltalán nem anyagi segítségnyújtásról lesz szó, sokkal inkább érzelmi és erkölcsi támogatásról, amely persze gyakran tettekben is megnyilvánul majd. Várható azonban egy törés, valamikor a nyár derekán, amikor majd úgy érzed, hogy te mindenkinek segítesz kérés nélkül, míg egyeseknek eszükbe sem jut ezt viszonozni, még annyival sem, hogy visszakérdeznek: és én tudok neked segíteni valamiben? Ez ne szegje kedved, neked idén mindenképp gyakorolnod kell az önzetlenséget! Nyilván meg kell húznod egy határt, hogy ne csak másokért, de magadért is élj, viszont fogadd el, hogy most erről fog szólni az életed – akitől kell, úgyis megkapod az ellenszolgáltatást, és az a személy nem biztos, hogy az lesz, akitől te várnád. Hogy konkrétabb legyek: nem a szerelmed lesz ez a személy, annak ellenére, hogy neki például anyagiakban is nagyon sokat fogsz segíteni. És akkor nézzük a párkapcsolatot: egy nemrégiben indult kapcsolat nem lesz fenékig tejfel, sajnos. Sok problémátok adódik majd, sokszor elbeszéltek majd egymás mellett, és hiába a nagy szerelem (vagy a szándék, hogy most nagyon szerelmes akarsz lenni, és ezért kitartasz tűzön-vízen át), ez a kapcsolat nem lesz hosszú életű. Vagyis talán jobb lenne, ha nem lenne az. Én nem javasolnám a törvényesítését (lásd házasság), mert ennek válás lesz a vége. Hangsúlyozom, hogy ez akkor érvényes, ha idén köttetne a házasság. Ha egyedülálló vagy, szintén nem idén találod meg életed párját – még ha kezdetben úgy is tűnik. Viszont ha szerető vagy, sikerülhet lezárni egy titkos viszonyt úgy, hogy jön valaki, aki kirángat ebből a kapcsolatból. A keringésedre figyelj oda nagyon ebben az évben, sajnos sokat fogsz idegeskedni, olykor dühöngeni, ami nem tesz jót a vérnyomásodnak, esetleg a szívednek (szívritmuszavarok?). A munkában próbálj meg mértéket tartani, leginkább ami az önérvényesítést illeti: ne vigyenek el az indulataid! Idén ugyanis furcsamód inkább az érzelmeid irányítanak majd, nem az eszed. Sok munkád lesz, lehet, hogy több helyen, akár egyszerre, akár úgy, hogy egy éven belül több munkahelyed is lesz, viszont attól nem kell tartanod, hogy anyagi gondjaid adódnának.
|
Bika
Remélem, nem rémítelek meg vele, de úgy tűnik, idén munkahelyet váltasz – és még az is lehet, hogy ezt nem önszántadból teszed, de így is, úgy is megtörténik. Persze nem kellene megvárnod, míg felmondanak neked, jobb lenne, ha te lépnél elsőként. Felül kellene vizsgálnod, hogy abban, amit most csinálsz, van-e még perspektíva, fejlődési lehetőség, továbblépés, vagy inkább csak azért maradsz és ragaszkodsz a régihez, mert félsz a váltástól, a változástól, az újtól, a bizonytalantól. Nem szabad görcsösen ragaszkodni a régi dolgokhoz, fel kell ismerned, ha valamiben nincs már több. Ez természetesen nemcsak a munkára, a szerelemre is érvényes lesz idén. Az anyagiakkal is összefügg a ragaszkodásod, mert most tényleg nagy szükséged lesz a pénzre, talán még többre is, mint amennyit előre terveztél. Szóval megértem a félelmed, de ne azért maradj valaki mellett, mert anyagilag így könnyebb. Sokkal többet veszíthetsz így, mint amennyit nyersz. Nagyon úgy tűnik, hogy ez az év rugalmasságra szeretne nevelni, tanítani téged. Ahogy már említettem a munkát, úgy igaz ez a szerelemre is. Nem kellene mindig neked irányítanod, jó lenne, ha csak hagynád, hogy megtörténjenek a dolgok. Mostanában meg ki kellene nyitnod a szemed, mert olyan társra találhatnál, amilyenre régóta vágysz, igazi szerelem lehetne belőle, ha nem félnél, illetve ha nem az eszeddel gondolkodnál, és mernéd hinni, hogy csak azért, mert nem úgy lépett be az életedbe, ahogyan azt te eltervezted a nagy találkozást, attól még ez lehet az igazi. Értem én, hogy nem akarsz kockáztatni, de mindig biztonsági játékot játszani nem túl szerencsés. Próbáld meg ebben az évben magadévá tenni azt a gondolatot, hogy semmi sem történik véletlenül. Ha elveszíted az állásod, az azért van, mert már nincs benne több, és tovább kell lépned, hogy jobb legyen. Ha elveszíted egy kapcsolatod, az is azért van, mert már nincs benne több, és helyet és lehetőséget kell adnod a következőnek, hogy jobb legyen. Azért hogy valami biztatót is írjak: legalább az egészségeddel nem lesz nagyobb gondod 2007-ben, sőt, a vonzerőd is a helyén lesz, szóval no para J
|
Kos
Sok munkát ígér neked ez az év, és végre biztosított a siker is hozzá. Tehát végre nemcsak dolgozol, dolgozol, aztán semmi látszatja – most végre egyre feljebb lépsz majd a ranglétrán. Az első látványos siker meghozza a kedved a még keményebb munkához, és végre nem adod fel, mint régebben, amikor ha nem jött azonnali eredmény, már el is ment a kedved. Viszont arra fel kell hívnom a figyelmed, hogy a támogatás, amit ehhez kapsz, nem feltétlenül lesz simogató. Ostorral fognak hajtani, nem kockacukrot lógatva a szád elé. Ha nem makacsolod meg magad hiúságból, az év második felében már kamatoztathatod, amit addig tanultál. Ha külföldre utazol (lehet, hogy éppen munka, tanulás miatt), ne felejts el biztosítást kötni! Tudom, hogy azt hiszed, te sérthetetlen vagy, és fel sem veszed az apróbb sérüléseket, ám most jó lenne, ha sokkal elővigyázatosabb lennél, mert nagy a balesetveszély. A szerelem pedig… Hát ez most egy érdekes téma… Kísérteni fog a múlt. Egy múltbéli szerelem bukkan fel újra az életedben, egy olyan valaki, akivel nagyon sok rosszat is megtapasztaltál. Ő szeretné majd veled újrakezdeni, te viszont olyan falat emeltél már kettőtök közé, hogy ez bajosan sikerülhet. Mégsem fogod tudni azonnal visszautasítani, mert érezni fogod, hogy ő valóban nagyon megbánta, ami történt, és érezni fogod, hogy tényleg nagyon szeret – ez fog összezavarni, de rendesen. Ez még akkor is így lesz, ha egyébként kapcsolatban élsz. Ami még fontos lehet ebben az évben az az, hogy meg kellene tanulnod végre titkot tartani, illetve előbb gondolkodni, mint beszélni. Ha ezt nem tartod be, saját magadnak ártasz vele. A kapcsolataidban pedig törekedj arra, hogy kimutasd az érzéseidet, és ha valakivel csak érdekből barátkozol, ne azt sugalld felé, hogy hűdejó barátok vagytok: vagyis ne csapd be. Csak azért mondom, mert 2007-ben te is találkozol majd olyan esetekkel, amikor egy-két barátodnak hitt személyről kiderül, hogy pusztán érdekből tart fent veled barátságnak tűnő kapcsolatot.
|
Halak
Számodra mindenféle szempontból kedvező, sőt kiváló a 2007-es év (bár azért lesznek buktatók) - szinte minden téren támogatást élvezhetsz majd. Például a szerelemben: ilyen szerelmesnek még sosem érezted magad, mint ahogyan idén fogod – vagy már érzed is. Ebből úgy tűnik, házasság lesz! Legalábbis te nagyon szeretnéd. Mindenféle szempontból megfelel neked, és nemcsak te tartod őt vonzónak, tehát nem elfogultságból nyilatkozol úgy úton útfélen, hogy milyen jó nő/pasi, mert hát valóban az. A munkádban új lehetőségek nyílnak meg előtted, az biztos, hogy váltani fogsz, ráadásul több pénzt keresel majd az új munkával – és ugyan nőnek a bevételeid, de a kiadásaid is. Merthogy az otthonoddal, az otthonteremtéssel kapcsolatban folyamatos kiadásokra számíthatsz. Lakásvásárlás, hitelfelvétel, lakásfelújítás? De nem gond, lesz miből finanszírozni. Ha adódik lehetőség valami pluszmunkára, el is vállalod, az év második felében még valami külfölddel kapcsolatos bevételed is lesz. És akkor itt kezdődnek a gondok… Ugyanis ez a nagy hajtás nemcsak az idegrendszered viseli meg, de ezt a nagy szerelmet is. Kevés időd marad a kedvesedre, aki ugyan egy darabig megértő lesz, hiszen kettőtökért hajtasz, de vigyázz, nehogy egyedül maradj a megszerzett javakkal. Fektess nagyobb hangsúlyt a kapcsolatotokra, mert szeptember-októberben feszültségeket jeleznek a bolygók kettőtök között. Ez egy nagyon fontos feladat és lecke számodra, meg kell találnod a módját, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon. A pihenésre pedig egyébként is szükséged lesz idén, a karriered építése mellett ne feledd, hogy nemcsak a kapcsolatod mehet rá a túlfeszítettségre, de az idegeid is. Tanulj meg lazítani, hétvégeken kikapcsolni, feltöltődni – ha pedig
|
Vízöntő
Ugyan anyagilag nem kifejezetten, de „szereplésben” mindenképp bővelkedő évre számíthatsz 2007-ben – azaz: leginkább a munkádban, karrieredben léphetsz nagyot előre. Beérnek tehát az elmúlt évek szellemi befektetései, szinte nem is lesz akadály előtted. Nyilván a pénzügyek miatt azt érezheted, hogy lehetne ez jobb is, de legyél türelemmel, az év utolsó egy-másfél hónapjában már személy szerint te magad is profitálhatsz, elkezdődik a pénzáramlás a saját kasszádba is. Addig azonban még ha pénzhez is jut a projekt, amibe belekezdtél, az közvetlenül nem a te vagyonodat gyarapítja, ne is fájjon rá a fogad. Különben is, nagyon fontos, hogy higgadt és józan maradj idén a pénzügyeket illetően, ha lehet, még az eddigieknél is körültekintőbben kezeld az élet ezen területét. Számíthatsz rá ugyanis, hogy megpróbálnak többször is megkárosítani, illetve pénz reményében visszaélni a barátságoddal. Viszont 2007 a kapcsolatok éve is lesz számodra, éppen a munkád miatt. Rengeteg új ember kerül a látóteredbe, egyre szélesebb kapcsolati hálóval büszkélkedhetsz majd, és a családi állapotodban is változás várható. Nem biztos, hogy ez konkrétan házasság, de mindenképp a kapcsolat szorosabbra fűzésére számíthatsz. Ez lehet, hogy csak abban nyilvánul majd meg (főleg, ha külön éltek még), hogy te magad érzed: ezzel a személlyel le tudnád élni az életed – és minimum összeköltöztök. Ha pedig már szorosabb kapcsolatban élsz valakivel, szóba kerülhet az esküvő, de legalábbis a hosszú távú elköteleződés – sőt, még a gyermekáldás is. Ami nagyon fontos még az előtted álló évben az az, hogy megtanulj beszélni a problémáidról, félelmeidről valakivel. Erre tényleg kifejezetten felhívnám a figyelmed. Kellene találnod egy igazi bizalmast (vagy egy már meglévő személyt megtisztelni a bizalmaddal), különben szorongóvá válhatsz a nagy felelősség miatt. Egyébként az egészségedben nyugodt évre számíthasz, csak figyelj oda a szellemi pihenésre, és még egyszer mondom: a ki nem beszélt félelmekre.
|
Bak
Talán az év egyik legnagyobb feladata és tanulsága az lesz (illetve kellene, hogy legyen), hogy megtanulod: nem kell mindent neked egyedül megoldanod, és hogy azért, mert valaki más módszert javasol, még lehet célravezető az is. Próbálj meg kevésbé csökönyösen ragaszkodni a saját elképzeléseidhez, engedj át részfeladatokat másoknak is, és ne legyél türelmetlen, ha nekik nem megy olyan gyorsan, mint neked, vagy ahogyan a te módszereddel menne. Ha nem változtatsz a jelenlegi hozzáállásodon, megtapasztalod majd, milyen is egyhelyben járni: „valahogy” az élet mindig úgy hozza majd, hogy csak akkor haladsz, ha másokat is bevonsz a döntésekbe, azok megvalósításába. Ez az év egyébként „építkező” év: amit most megtanulsz, el- és befogadsz, az 2008-ban érik be. Rengeteg minden történik majd 2007-ben, a kapcsolataid teljesen átrendeződnek, egy régi kapcsolat felszámolása után szinte szárnyakat kapsz, és újult erővel illetve lendülettel éled majd a mindennapjaidat – rájössz majd, hogy mennyire hátráltatott az a személy mind a boldogulásod, mind pedig a boldogságod megtalálásában. Ami nagyon fontos: maradj nyitott! Ne keményítsd meg a szíved csak azért, mert ez a legutóbbi partnerkapcsolatod ilyen rosszul végződött! Ne feledd, csak annyi szeretetet kapsz, amennyit te is adsz. – és ennek „látszódnia” is kell, nem elég csak az, hogy te érzed, hogy szereted azt a másikat. És még egy jótanács – már ami a későbbi (április-május környéki) új párkapcsolatot jelenti: addig, amíg szigorú szülőt játszol, addig makrancos, folyton ellenkező „gyermeket” kapsz párként.
2007-ben lehetőséged lesz ingatlannal kapcsolatos terveidet valóra váltani, anyagilag is megerősödsz idén, viszont fokozottan ügyelj a törvényes keretekre, a szerződések megfogalmazására: bármit is kell aláírnod, azt ha lehet, az eddigieknél is körültekintőbben tedd. Ha munkahelyet akarsz váltani, tedd, de az lenne az igazi és szerencsés, ha külföldön tennéd ezt – netán egy külföldi tulajdonban lévő cégnél vállalnál állást. Egészségügyi szempontból a csontjaidra és a fogaidra figyelj oda nagyon – bár ha nem „keményedsz” meg nagyon, nem kell jelentősebb zűröktől tartanod ezeken a területeken. |
Szerző: Tyumi |